Változó világunk fogcsikorgatva próbálja megújítani önmagát. Találékonyan, ravaszul, áldozatokkal terhesen. Mint minden nagy horderejű változásban, itt is testet öltenek a jelenkor tépázta ember permanens félelmei. Pszichénk megnyugtatásra vágyik. Olyanra, amely nem fedi el, de elfogadhatóvá teszi a valóságot. Amely rejteget magában feloldozást. Esendő lényként a feloldozás koronként megújuló formáit keressük a művészetben is. Azokat a lehetőségeket, amelyek nem feltétlenül lezárt megoldásokra törekednek. Hovatovább lételemük a keresés nem kevés bátorsággal felvállalt ‘befejezetlen’ mozzanata.