Az emberi kultúrtörténet mítoszait kikezdő harmadik évezred felszínre hozta a társadalmi önismeretünk mélyben rejlő ellentmondásait, kikényszerítve ezzel a művészet mind karakteresebb válaszát. A folyamat, amely a művészt a régi és az új határmezsgyéjére vezeti, a kétkedéssel indul, s e permanens kétkedés a formai elemeken túl végigkíséri a művészi alkotás minden fázisát. Már nem csupán napi létezésünkre tekint kétkedve, de mindinkább önmagára és a művészet egészére is – útját a látvány mögött rejlő gondolatiság irányába terelve.